Rólunk

2 olyan egyetemista lány vagyunk, akik 4 év szoros barátság után elkerültek egymástól. Barátságunk azóta is szakadatlan, talán erősebb is, mint valaha. Talán ezért is kezdtünk bele egy közös projektbe, hiszen mindketten más-más, de mégis ugyanolyan különlegesen szemléljük a világot. Mindenki saját tapasztalatai alapján az életünk pozitív oldalát akarja bemutatni. Mi pedig a relatív fájdalmat, és azt a kirekesztettséget, amit mi tapasztaltunk, és tapasztalunk a mai napig.

idézetek
Feedek
Megosztás

Ma a buszon végighallgattam 2 tizenéves fiú párbeszédét a buszon, és elgondolkodtam egy pár dolgon. Azon vitatkoztak, hogy melyikőjük kabátja értékesebb, meg röhögtek azon, hogy milyen csóró az, akinek csak 20E Ft-ja van egy hónapra. Nekik meg milyen jó, hogy nagy emberek a szüleik.

Nem tudom, én tényleg kb. ennyiből élek egy hónapban és köszönöm szépen, remekül el is vagyok belőle. Tény, hogy nem Adidas meg Nike cipőben, ruhában járok, hanem a kínis tornacipőmben, meg a turis pólóimban, mégsem érzem azt, hogy bármivel is kevesebb lennék. 

Egyáltalán minden érték mérhető pénzben? 

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor teljesen elveszettnek érzi magát az ember. Általában én vagyok az, aki mindenkinek segít, ha valami gondja/baja van, de most mégis úgy érzem kezdek elfogyni. Egyedül érzem magam, pedig tudom, hogy nem vagyok egyedül. Nem látom magam előtt, hogy mit kellene kezdjek magammal és ez nagyon zavar. Az utóbbi kb. 1 hétben semmi sem jön igazából össze és most totál úgy érzem magam, mint valami csődtömeg, pedig tudom, hogy nem vagyok az. Sőt, egész sokat fejlődtem ilyen téren az utóbbi időben. Most mégis megint ott tartok, ahonnan elindultam "felfelé". Nem tudom mit kezdjek magammal, de most legszívesebben a föld alá sírnám magamat...

To do list - avagy miben kell nagyon sürgősen fejlődöm, mielőtt kicsinálom magamat és másokat is...

 

1. Beteges aggódás
2. Önmarcangolás, mert nem sikerül minden úgy, ahogy szeretném.
3. Folyamatos önhibáztatás
4. Önmagam lehúzása
5. Minden apró dolgon idegeskedés, rágódás
6. Megtanulni elengedni dolgokat
7. Egyedüllét elfogadása
8. kimondani, kiírni dolgokat magaból, amik emésztenek és nem magamban tartani
9. Értékelni magamat annyira, hogy ne hagyjam, hogy befolyásoljon az, amit gondolnak rólam mások.
10. Az előző 9 pont belátható időn belüli megvalósítása, és nem halasztgatni, hogy majd megcsinálom.

Húha.

Basszuskulcs!!


Most olvastam vissza, hogy miket osztottam meg az elmúlt időben és nagyon durva. Az idő mulása és a történések amik az idővel járnak..Hát hihetetlen, hogy mennyi minden változott, mióta kiakadtam azon, hogy Roli lezárta a velem való intim/szexuális/érzelmi kapcsolatát. Utána persze megbeszéltük, és még 1x találkoztunk amikor minden ugyanolyan volt, de mára már vége van. Nem mondom gyerekek, hogy nem szar érzés, de igazából megkönnyebbültem.. És rájöttem, hogy rohadtul nem voltam annyira szerelmes, mint amennyire akkor én leírtam..Istenem az a sok rózsaszín felhő hogy eltudja vakítani az embert.. Még azt se láttam amilyen ő maga, nem hogy tisztán az érzéseimet. Azóta már más vizeken evezek, de ezt most nem ecsetelem, majd talán egy másik bejegyzésben. Már elkezdődött a suli..borzalmasabb, mint amennyire reméltem. De jól vagyok, legalábbis jobban, mint amennyire féltem tőle. Meglesz ez,meglesz ez, csak akarni kell.

Mik ezek a hangulatingadozások a bejegyzéseim közt? pfuj. :D Hát nem ilyen egy kiegyensúlyozott ember ugyebár.

Alapjában véve szeretem az őszt. Kellemes az idő, bár van egy-egy olyan nap, amit a föld alá kívánnék ilyenkor időjárás szempontjából. Van egy hangulata az ősznek, ami olykor elkap és imádom az egészet. Viszont most nagyon nem itt tartok és nem értem az okát. Sikerült elrendeznem gond nélkül a szakváltást. Kaptam munkát. Mindenkivel rendben van a kapcsolatom és mégis azt érzem, hogy egyre jobban süllyed el a lelkem. És nem akarom ezt, nagyon nem...

Egy levél neked. Valószínűleg sosem fogom elküldeni.

Megint megtörtént.
Elzártam magam minden helyről ahonnan csak tudtam, mert mélyre zuhantam, és elmenekültem.Néha én is elmenekülhetek nem?Nehéz kiírni magamból mindent, mert én magam se tudom mi van bennem. Annyit érzek, hogy iszonyúan fáj minden. Ez egy új kezdet?Miért kellene új kezdetnek lennie, miért kell megváltoznia?Miért nem számít igazán az, amire nekem van szükségem, és miért számít az, hogy más mit lát jónak.Behoztam egy kést, itt van a fiókomban, és vár. Vár arra, hogy használjam, és mélyen belenyomjam a bőrömbe, mint ahogy mindig is tettem.Olyan büszke voltam magamra, hogy sikerült elhagynom ezt..és lám-lám visszakerültem ugyanoda.Persze ez azért még is csak hazugság, mert ha ugyanoda jutottam volna vissza, már az első fán lógnék a kötélről. Csak rossz. Szükségem van az emberekre, de édes igazából nincs is. Egyedül akarok lenni, de valahol még is másokkal akarok egyedül lenni.Még ha néha érteném is, hogy mit érzek.. csak egyszer érteném.De nem baj.. Az utolsó erőmet átadtam neki, hogy neki könnyebb legyen, míg én szenvedek. Jó ötlet volt? Jó ötlet volt egy általám nem rég kifejlesztett lelki támaszpontot használni, hogy erőt szerezzek, és a biztosat átadni valakinek?Megérte vajon kockáztatni azt, hogy a félelmeim ellenére egyedül maradjak saját magammal, és az önbántalmazás gondolatával?Megéri eldobni mindazt amit szereztem, és ahova jutottam, pár perc fájdalomért ami enyhít rajtam?Megéri hegeket ejteni a kezemre..? éreztem, hogy ez lesz, mert filctollal írtam az alkalomra, amint kilépett a ház ajtaján.Fájnak a szemeim még mindig a könnyektől. Nem örökre ment el, de egy részemet elvitte magával. Nem értheti, nekem ez milyen érzés, még akkor sem, ha neki is fáj.Nem értheti, mert sosem szeretett engem annyira, mint amennyire én őt.Vak voltam, és hülye. Vak voltam, és azt szerettem volna elhinni, hogy végre nekem is lehet jó, és lehetek egy olyan emberrel beláthatatlan ideig, aki minden térenkielégítő tud lenni számomra.Sosem volt túl sok, sosem volt túl kevés. Sosem fájt annyira semmi, amiket mondott, mert fontosabb volt annál, hogy haragudjak rá.Még akkor sem, mikor elmondta, hogy csak azért szeretett belém, mert hasonlítok az első barátnőjére. Próbálta kimenteni a helyzetet, azzal, hogy megmagyarázta.De belémégett, ahogyan az is, ahogy utoljára csókolt meg az ajtóban. Abban a csókban hagytam az összes fájdalmam, remélem marta a szívét, mert az enyémet nagyon.Ha tovább firtatnám nála, vagy látná, most mennyire szenvedek, lehet azt hinné, hogy túlreagálom. Mi van ha túlreagálom? Mi van ha nekem ez tényleg gecire fáj? Azon kívűl, hogy látják rajtam az emberek, és ő is látja, nem érek el vele semmit. Ez az én harcom. Megint magammal harcolok. Mindig magammal harcolok.Mindig veszítek. Nem győztem még, mert a kis változásokat nem tudom be győzelemnek. A győzelem a csata végén van, és amíg vannak csaták, sosem győzök.Tehát amíg meg nem halok, addig nincs győzelem, mert az egész életem tele lesz harcokkal, és fájdalmakkal.Hihetetlen, hogy rengeteg negatív dolgot kiírnék még magamból, de azonnal beugrik a gondolata, és képtelen vagyok. Visszatartom magam.Tudná hányszor tartottam vissza az érzelmeimet, csak azért, hogy ne mondja azt, hogy reménytelen vagyok.Nem akartam, hogy ő is elhagyjon azért aki vagyok. Akkor sem ha csodálatos embernek tart.Tartottak már csodálatos embernek, még sem voltam soha megbecsülve, még akkor sem, ha a problémákat én okoztam, és idézőjeles problémák elé állítottam az embereket.Lehet, ez egy jó taktika arra, hogy meglásd, kik azok akik melletted vannak.. Magyarul senki. Vagyis, akkor nem volt senki. Most van. Például Ő. Vagy inkább Te?Mert ezt a levelet most neked gépelem, és neked fogom elküldeni. A legegyszerűbb érzelem kifejezés, ha kitudod írni magadból azt, ami fáj. Ó ha annyi mindentkiírhatnék, régen jobb lenne. De majd idővel, vagy ki tudja.Remélem nem gondolod azt, hogy nem voltam őszinte azért, amiért rengeteg mindent nem mondtam el, ami bennem volt. Bár egy részről, már biztosan érted, mertelmondtam, hogy miért nem.. de a másik felét ennek nem ismered. És igazság szerint én sem.Csak itt van bennem, mint egy parazita, és rajtam élősködik. Ennek már ismerem az igazi nevét. Kimerültség.Azt hittem ha elmész, lesz bennem majd annyi erő, hogy megint kibírjam addig, amíg nem találkozunk, de azzal, hogy kiléptél, mindent elvittél magaddal.Esik kint az eső, én itt ülök dagadt piros szemekkel, mert már ténylegesen annyit sírtam, hogy pislognom is fáj. Sosem jártam még így.Sírtam már sokat, de sosem zaklatott fel ennyire semmi, ami miatt folyton úgy sírnék, mintha sosem bírnám kiadni magamból az összeset.Nem hogy könnyebb lennék, inkább nehezebb vagyok. Kiakarok menni, áztatni az arcom, érezni ahogy a szél az arcomba fújja, és akarom, hogy fájjon.Fájjon mégjobban, annyira amennyire csak tud, hogy érezzem, mennyit bírok még ki. Eddig jól haladok.... :)Annyira sötét van tudod? Várom mikor jössz be az ajtón, simítod végig a hátam, mosolyogsz rám, és ülsz le velem szembe, nyomkodni a telefonod, és belemerülni asemmittevésbe. Hogy nézhessem veled a Star Warst, hogy úgy nevessünk, mint még soha. Hogy megölelj, hogy megcsókolj..Utoljára..Megint.IGEN CSEZDMEG KURVÁRA SZERELMES VAGYOK. KURVÁRA......... Gyűlölöm magam azért amit érzek, és hogy elhittem, hogy ez így jó lesz. Hogy elhitted, hogy ez így jó lesz. Hogy mindketten elhittük azt, ami nyílvánvalóan ott volta szemünk előtt, hogy fájni fog. DE ÉN MÉG NEM ÁLLTAM KÉSZEN RÁ. NEM ÁLLTAM KÉSZEN ELENGEDNI BELŐLED EZT A DARABOT.Tudom, hogy mindig azt mondtam, hogy azt szeretem benned, aki vagy, a személyiséged, és nem az érzelmeim irányítanak.Mindent próbáltam megtanulni melletted, mindent próbáltam megtenni, változtatni, mert beláttam, hogy kell. Magam miatt, és miattad is.De elfáradtam. Nem csinálom tovább. Egy darabig biztosan nem.

 

 

 

Ui: Bogi, ha ezt olvasod, ne aggódj felőlem. Sokkal nehezebb dolgokat is kibírtam már, ne félj, rendbe fogok jönni.. ♥

Azt hiszem most lett vége az energiámnak. Tudok töltekezni, de nagyon kicsináltak most a vizsgák. Nem találom a helyem. 3x indultam már neki a kolinak, hogy kiköltözzek, de még mindig van egy köröm és nem egy leányálom 20 kg-os cuccokkal cipekedni vonattól vonatig onnan még buszozni is. Kevés cuccal is elfárad az ember egy több, mint 3 órás vonatút alatt, de nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz. Elfáradtam. Fizikailag, lelkileg, szellemileg. Nem találom a helyem. Pihenni akarok. Olvasni, kikapcsolni. Élni.

.

Aki olvasta előző posztomat, azt lehet nem fogja meglepni a most írott bejegyzésem. Az utóbbi napokban folyamatosan semmi mást nem csináltam csak tanultam. Az egyik földrajzos tárgyamból már 1 hónapja készültem, mert nagyon nem jól állt a szénám, mégis megbuktam, és amikor megtudtam, hogy olyan embereket átengedtek, akik tudom, hogy semmit nem készültek és még órákon sem voltak bent, akkor nagyon kiakadtam. Tudom, az egyetem már rég nem arról szól, hogy aki tisztességel tanul, átmegy, mert úgyis megszívatják az embert. 
Kedden ez totálisan elvette a lelkesedésemet, meg a maradék életkedvemet is, így úgy döntöttem, hogy a továbbiakban nem akarok földrajzot tanulni. Szeretem, tetszett, de nem ez lesz az én utam. Több küszködés volt, mint sikerélmény, és erre nekem nagyon nincs szükségem, hogy minden alkalommal gyomorgörccsel és félelemmel járjak be, hogy atyagyatya, ma mit nem fogok tudni. 
Szeptembertől coming soon, töri alapszak, újra felvételizek, ha úgy gondolom, aztán leszek töri-magyar v. töri-média szakos. Egy év csúszás ide v. oda, remélem ezek után már én is azon egyetemisták táborát fogom erősíteni, akik nem kényszerből és lelkesen csinálják azt, amit. 

instant kiakadás lvl én

Gyerekek, nem tudom van e itt valaki, aki esetleg tanár akar lenni, vagy gondolkodott már azon, hogy annak menjen. Nem akarok én itt lebeszélni senkit, de basszameg ez instant öngyilkosság, 6 év tömény szopással. A következő 3 napban 5 zárthelyi dolgozatom lesz, meg vár még rám 12 vizsga. Más csesszemeg letudja az egész vizsgaidőszakot 3-4 vizsgával 3 hét alatt. Mehettem volna én is szabad bölcsészetre vagy valami alapszakra, de neeeeeem, nekem tanárnak kellett menni, mert mindig olyan terveim vannak, amik kicsinálnak és mégis csinálni akarom. Valaki küldjön egy dupla xanax espresso, mert megmarom magam...

Mi is ez valójában?


Hogyan tudnád leírni ezt az érzést szavakkal?
Mikor meleg időben is fázol, s libabőr cikázik végtagjaidon.
Mikor a nevetésed sírássá alakul át.
Mikor mindent és mindenkit eltorlaszolsz magad mellől, de egyedül lenni gyűlölsz.
Mikor minden egyes slukknál a cigidből szorongás járja át a tested.
Mikor minden korty bor üressé tesz.
Mikor minden zene lehangolttá tesz.
Mikor csak állsz az esőben, arccal égfelé, és olyan sok gondolatod van, hogy már azt sem tudod melyik fáj jobban.
Mikor a karodon nem a hegek fájnak, hanem a hiányuk.
Mikor teljesen elveszted önmagad, s azt sem tudod eddig ki voltál valójában.
Mikor lett volna lehetőséged boldogabb lenni, de te ellentmondtál neki, hiszen tudtad, úgy sem tart majd sokáig.
Mikor lett volna valaki, aki a mindened lehetett volna, de okok nélkül továbbállt.
Mikor minden egyes ok és következmény egy mikort eredményez, s te magad sem érted mi történik az életeddel.
Mégis, valaki mondja el, mi ez az érzés, s miért érzem ezt egyfolytában?